Már tizenéves koromban kipróbáltam több diétát, melyek nagyrészt koplalásból és hajnali kelésekkel járó uszodába járásból álltak. (Gyűlölök korán kelni, és a Scheuermann-kór
miatt tanácsolták az úszást.) Emlékszem arra a gyomorszorító érzésre, amit a rólam készült fotók láttán éreztem. Nagy fenék, vastag combok, kerek arc, kockahas (egy kocka az egész)... Igyekeztem is mindig kikerülni a kamerák hatósugarából, aminek eredménye, hogy 12-30 éves korom között megtanultam láthatatlanná válni. Szinte nem is létezem a családi/baráti albumokban, maximum a kötelező iskolai tablóképen, amit szintén utáltam!
A szívem szakad meg, mikor ma ránézek. Tök aranyos ez a csaj! Fiatal, mosolygós, hibátlan bőrrel, és csak szeretnék olyan „karcsú” lenni, mint ő. Mostani szememmel látom, mekkora hiba volt folyton keseregni és hosszú évekig gyűlölni a testet, amiben éltem.
Nagyon sok időt és energiát pazaroltam erre az utálatra. Szinte megvilágosodásként csapott belém a felismerés, mekkorát tévedek. Mióta megismertem a férjemet, és főleg kisfiam születése után teljesen átalakult az értékrendem: szívem szerint százmilliárd évig élnék, akármilyen testben és körülmények között, csak ők velem legyenek. (Ebből akár többmilliót is el tudnék tölteni egyhuzamban csak azzal, hogy nézem őket álmukban ;)) Rájöttem, az élet mennyire rövid, hogy ilyen lényegtelen dologgal, ennyire megszállottan foglalkozzunk.
Még a gebéknél is mindig jobban irigyeltem azokat a nőket, akik közelsem 40 kilósan, szemmel láthatóan maximálisan élvezik az életet, és olyan kisugárzással, önbizalommal rendelkeznek, ami 100 piszkafa csajnak is bőven elég lenne. Tudod, akik színesen berobbannak a térbe, és maguk mögött illatos, kacagó szivárványcsíkot húzva VONULNAK tova.
Az ő titkukat akarom kifürkészni, megtudni, megtanulni és megosztani mindenkivel, hogy ne legyen több bánkódó, önutáló, „láthatatlan” tinédzser.
Nem mondom, hogy már a szemem sem rebben, ha meglátom magam egy felvételen, de már nem rohanok ki a szobából és bújok az ágy alá. Ma már tudom, hogy sok év múlva mennyire tetszene, ha még mindig ebben a fiatal testben élhetnék.
Életem során sok embernek próbáltam tanácsot adni, támaszt nyújtani, egy kicsit jobbá tenni a világot.
Most magamon szeretnék segíteni, hogy sokkal hitelesebben ösztönözhessem mindazokat, akik mindennapi küzdelmet folytatnak azért, hogy jól érezzék magukat a bőrükben.
Hiszem, hogy megteremthetjük a magunk valóságát, és pozitív élményekkel erősíthetjük egymást, a világot.
Hagyjuk az időpazarló önbírálatot, ünnepeljük saját szépségünket és tanuljuk meg szeretni testünket!
Gömbölyű Küldetés:
Támogatjuk a pozitív testképet és önbecsülést mérettől függetlenül
Szót emelünk a különböző méretek és alkatok elfogadtatásáért
Lerántjuk a leplet a képekről és üzenetekről, amik bennünket céloznak
Pártoljuk a „test-szeretetet” a „test-gyűlölet” helyett
Bátorítjuk a teljes test-elme-lélek wellness-t
Kikelünk az „önmegvetés gépezet” ellen
Létrehozunk egy támogató közösséget
Szeretném hallani a Ti Gömbölyű Történeteiteket. Osszátok meg bátran gömbölyű harcaitokat, gömbölyű diadalaitokat, gömbölyű félelmeiteket, gömbölyű álmaitokat – Gömbölyű Életeteket!
Bármelyik cikkhez hozzászólhattok, vagy küldjetek emailt az ezigygombolyu@gmail.com-ra.
Gömbölyödjünk!
