Miért használom azt a bizonyos „K” betűs szót?
A KÖVÉR szó hallatán sokak fejében ellentétes képzetek merülnek fel. Mindenkinek határozott és gyakran önkényes elképzelése van arról, mit jelent, hol kezdődik és ér véget.
Ez csak egy jelző!
Egy fizikai megjelenést szubjektív módon leíró szó. (Mint a nagy, széles, gömbölyű, vagy gyönyörű.)
Nem sértés, nem véglegesítő és nem egy érv, habár sokan így veszik. Többeknek a KÖVÉR szó maga a csatabárd kiásása és a háború kezdete.
Legtöbb esetben egyértelműen negatív jelzőként használják. Pedig a megítélés relatív, minek során figyelembe kell venni egyéb adottságokat, körülményeket, így nem lehet határozottan jónak, vagy rossznak tekinteni. Többnyire méret leírására alkalmazzák, szélesség és vastagság „mértékegységeként”, vagy a testtömegindex viszonylatában.
Leggyakrabban (általában nőknek szánt) sértés, ami kétségbe vonja szépségüket, vagy egészségüket. Diszkriminatív lehet az orvosi rendelőben, öltözőben, az utcán. Egyszerűen méret alapján vonják kétségbe mások értékeit.
Pedig a kövér hordozhat pozitív töltetet is. Az üzleti életben például, mikor „Jó kis zsíros/kövér állást fogott ki.”, vagy „Kövér a pénztárcája.” tartalmú mondatokban kívánatos dolgokra utal.
Elutasítom, mikor engem illetnek ilyen sértéssel, de nem azért, mert nem vagyok kövér, hanem elutasítom, hogy lustább, kevésbé szép, egészséges, vagy értékes lennék. Mintha minden pozitív társítást elhomályosítana, még ha olyanok is állnak mellette, mint gyönyörű, vagy szexi. Csak a KÖVÉR marad meg a fejekben.
Nem kötelező használni ezt a meghatározott szót. Szubjektív, kinek mi tetszik. Én használom, mert kövérként az életem élményeihez kapcsolódik. Mondhatod, hogy: nagy, gömbölyded, duci, „plus size”, molett, vagy bármi. Mellőzheted is a megfogalmazást, ahogy akarod.
Én használom a KÖVÉR szót, mert én kövér vagyok. Nem kritizálom vele a saját testemet, sem a tiédet, sem másét. Egyszerűen csak alkalmazok egy jelzőt!
Te milyen kifejezést használsz?